Kedves vendégek

Szeretnék nektek bemutatkozni és pár sorban elmondani nektek, hogy miért választottam utamnak a kozmetika világát.

Ha belegondolok mindig is foglalkoztatott a szakma, akárhányszor kozmetikushoz mentem, lestem minden lépésüket, rengeteg kérdést tettem fel és imádtam azt, ahogyan megérintettek. Akkor döntöttem el, hogy egyszer egészen biztos én is az leszek. Mikor elkezdtem kitanulni a szakmát, ez egyre jobban tudatosult bennem és feltettem a kérdést, hogy mire vártam idáig?

Már akkor is éreztem, hogy egy nagyon precíz, határozott, nagy tudást igénylő, mégis finom és elegáns hivatást választottam, ami hétről hétre hoz magával valami újat és folyamatos képzést igényel.

Az iskola elvégzése után először egyedül vágtam bele, majd szerettem volna fejlődni, így rátaláltam a szalonra, ahol Timi és Kitti óriási szeretettel fogadtak.

Már az elejétől kezdve rengeteget tanultam tőlük mind emberileg, mind pedig szakmailag.
Hogy mi fogott meg a Plumériában? Az, hogy mindig folyamatos fejlődésre tesznek szert, amit tovább is adnak a vendégeknek. Az eleganciájáról a szalonnak pedig nem is beszélnék. Mikor először beléptem ide, el sem akartam menni, olyan jól éreztem itt magam. Ez pedig a mai napig így van.

Fontos számomra, hogy a vendégeim is megtapasztalják az új dolgokat, a professzionális termékek fontosságát, illetve a kezek gyógyító erejét.

Egyszer egy vendég megkérdezte tőlem, hogy miért lesz az ember kozmetikus? A válaszom pedig az volt, hogy a legszebb női szakma, a rengeteg tudása, finomsága, precizitása miatt. Ő pedig csak mosolygott és azt mondta, hogy jól választottál, mert benned minden megvan, ami ehhez a szakmához kell.

Azt gondolom, ha az ember megtalálja azt a pontot az életében, amit szeret csinálni és élvezi egy percet sem dolgozik.

13. kerület kozmetika Pluméria szépségszalon Budapest Nagy Blanka kozmetikus

Nagy Blanka

Kozmetikus